Most, hogy hazánkban újra megjelent a Vaják sorozat utolsó kötete is, amit a fürgébb olvasók valószínűleg már rég befejeztek, két lehetőségünk van, ha be akarjuk tölteni a lelkünkben támadt Geralt alakú űrt. Az egyik, hogy megvesszük a könyvek első, PlayON!-os kiadását is, melyeknek darabját leleményesebb honfitársaink olyan 10-15 ezer forint környékén vesztegetik a neten, a másik, hogy keresünk valami hasonló olvasmányt, ezekből ugyanis szerencsére akad pár az elmúlt évek megjelenései között.
Én természetesen ez utóbbi opciót ajánlom, már csak azért is, mert rohadt irigy vagyok, amiért nekem nem jutott eszembe nyerészkedni az eredeti Vajákokon. Lássuk hát, mit érdemes még kézbe venni, ha valakinek bejöttek Sapkowski regényei!
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Nicholas Eames biztosra ment debütáló regénye megírásakor, A Wadon királyai ugyanis a szórakoztatóipar két örökzöld témáját kombinálja a rock and roll életérzés és a bérgyilkos karrier képében. A könyv egy szörnyektől nyüzsgő fantasy világba kalauzol el minket, ahol hivatásos katonák helyett aranyért bármire kapható, bandákba tömörülő zsoldosok veszik fel a harcot a rémségekkel turnék keretein belül. A leghíresebb ilyen banda pedig a Saga, melynek tagjai többször végigturnézták a rettegett Belwadont, hogy élő legendákká válhassanak. Ez azonban már régen volt: a történet kezdetén a Saga már rég feloszlott, a bandát alkotó vérszomjas harcosokból pedig középkorú családapák lettek. Mégis, mikor egykori frontemberük lánya egy szörnyek által körülvett városban ragad a világ másik felén, az egykori zsoldosok egy pillanatig sem haboznak újra összeállni, hogy korosan, elpuhultan és fájó ízületekkel véghezvigyék életük legnagyobb és legrázósabb hőstettét…
Röviden és tömören összefoglalva a Wadon királyainak lelke
van. Akármilyen elcsépelten is hangzik, ettől függetlenül tény, hogy ezt a történetet egyszerűen jó érzés olvasni. Akad ugyanis egy könnyed és
humoros hangneme, ami nagyon gyorsan magával tudja ragadni az embert, ráadásul
az egész szövegből süt a pozitív hangulat és világszemlélet, ami ad egy
egyedi szájízt az egész sztorinak, és ettől A Wadon királyai egy abszolút kellemes olvasmány lesz,
ami a szörnyek rutinszerű mészárlásánál jóval többről szól. Épp ezért, ha
bejött a Vaják ocsmányságokkal tömött világa, és nem bánod a kicsit könnyedebb,
kevésbé borongós hangnemet, akkor Nicholas Eames első regényével nem nyúlhatsz
mellé.
Adrian Tchaikovsky: Pókfény
Adrian Tchaikovsky az elmúlt években az egyik kedvenc
szerzőmmé vált, elsősorban azért, mert úgy tud „komoly” sci-fit írni, hogy az
közben egy percig sem tűnik száraznak, sőt, még értelmezhető cselekménye is
van. És bár ezekhez a regényeihez képest a Pókfény kicsit talán gyengébbre
sikeredett (legalábbis szerintem), azért így is komoly hiba lenne lehagyni
erről a listáról. A könyv alaphelyzete egy olcsó D&D modul minden komplexitásával
rendelkezik: a sztori szerint a világban örökös harc dúl a Fény és a Sötétség
erői között, ezt a háborút pedig rendre az előbbiek nyerik az ősi próféciáknak
hála, melyek megmondják, mit kell csinálniuk a győzelemért. A Dion nevű papnő
is pont egy ilyen prófécia utasításait követi maroknyi társával együtt, azonban
ahhoz, hogy sikerrel teljesíthessék küldetésüket, a Sötétséghez hű óriáspókok segítségét is
igénybe kell venniük, akik közül egyet végül kénytelenek magukkal vinni a
hosszú útjukra. És akkor ez még csak a megpróbáltatásaik kezdete.
A Pókfény háttérsztorija elsőre elcsépeltnek tűnhet, azonban ez
egy szándékos húzás az író részéről: Tchaikovsky direkt választotta története
alapjául a fantasy egyik legrégebbi sablonját, hogy aztán alaposan
kiforgathassa azt. A kalandozókkal tartó óriáspóknak hála ugyanis
megismerhetjük, hogyan festenek ezek a hősi eposzok a „gonosz” lények szemszögéből:
már az első jelent is igen beszédes, mikor a papnő és társai berontanak a pókok
fészkébe, lemészárolva mindenkit, aki az útjukba áll, és ezt a témát a
továbbiakban is bátran boncolgatja a szerző. A Pókfény ráadásul egy pillanatig sem fél a
morális dilemmák felvetésétől, melyek a Vaják regényekhez hasonlóan azt a megállapítást járják körül, miszerint a legnagyobb szörnyek pont az emberek. Épp ezért ha bejött Sapkowski regényeinek sokszor
morálisan szürke háttere, akkor a Pókfény is remek választás lehet, hiszen
Tchaikovsky szintén hajlamos összemosni a jót a rosszal, méghozzá nagyon
elegáns és izgalmas formában.
Anthony Ryan: Az ébredő tűz
A sárkányok általában a fantasy csúcsragadozói, akik
hatalmas aranyhalmokon gubbasztva merengenek azon, hogy legközelebb melyik várost
rombolják porig a hecc kedvéért, Anthony Ryan regényében azonban nem többek
egyszerű erőforrásoknál. Az ébredő tűz világában léteznek ugyanis úgynevezett véráldottak,
akik a vad sárkányok véréből készült elixírt elfogyasztva mérhetetlen erőre
tesznek szert, kvázi szuperhősök lesznek rövid ideig. Ez az erő teszi naggyá a
Vashajó Szindikátust is, ami épp ezért annyi sárkányvért próbál összegyűjteni,
amennyit csak tud, a dolognak azonban két hátulütője is van. Egyrészt vad
sárkányokat csak egy rejtélyes, teljesen még fel sem térképezett kontinensen,
Arradsián, találni, másrészt pedig a belőlük készített elixír minősége is
folyamatosan romlik, így a szindikátus végül elküldi legjobb ügynökeit, hogy
keressék meg a legendás Fehér Sárkányt, akinek a vére állítólag csodákra képes.
Teljesen őszinte leszek: nekem Az ébredő tűz annyira nem
jött be, mint az előző két regény, ugyanis úgy éreztem, hogy kicsit sok benne a
logikai bukfenc, ráadásul nagyjából kétszáz oldallal hosszabb is a kelleténél.
Azonban ettől függetlenül úgy gondolom, hogy akik kedvelik a fantasy elemekkel
feldobott kalandregényeket, azok nem fognak csalódni benne. A világa ezzel a vérmágiával megspékelve elég érdekesnek mondható, ráadásul a lapjain két komplett
birodalom feszül egymásnak, így ha valakinek bejött a Vaják regények
intrikázós, politizálós része, és nem bánja, ha helyenként indokolatlanul leül
a történet, érdemes lehet tennie egy próbát Az ébredő tűzzel is. Azt is el kell azonban mondani, hogy az előző két
könyvvel ellentétben ez a kötet önmagában nem értelmezhető, ugyanis a
Daconis Memoria trilógia nyitócíme, így két további regényre (A láng légiója és A hamu birodalma) is be kell majd
ruháznunk, ha meg akarjuk ismerni a teljes sztorit.
William King: Trollvadász
És végül eljutottunk a bónusz könyvhöz is, ami helyett
igazából akármelyik másik Felix és Gotrek regény is szerepelhetne itt, végül azért
választottam ezt, mert a moly.hu szerint ez az első része a sorozatnak.
Igazából ez a regény, akárcsak a legtöbb Warhammer kötet, amolyan bűnös
élvezetnek számít a szememben, annak viszont kiváló. A hősi halált kereső törpe
trollvadász, Gotrek, és a művelt birodalmi fiatal, Felix, sablonos, de így is szerethető
páros alkotnak, kalandjaik pedig, bár nem váltják meg a világot, arra
tökéletesen jók, hogy egy fárasztó nap végén csak úgy kikapcsoljuk az agyunkat,
és hagyjuk, hogy elsodorjon minket a Káosz és a Birodalom között dúló örökös háború.
Maga a Warhammer univerzum lényegében egy harcra és
vérontásra kihegyezett világ, ahol az emberiséget magába tömörítő Birodalom áll
szemben az ork törzsekkel, a patkányemberek hordáival, a Káosz híveivel és még egy csomó egyéb kétes alakkal, ennek megfelelően pedig az ebbe a szériába tartozó könyvek
is gyorsak, pörgősek és általában tocsognak a vérben. Ezen szabály alól pedig a
Trollvadász sem kivétel, ami kegyetlen iramot diktáló cselekményével és
antihőseivel remekül visszaadja a szörnyvadászat akciódús, adrenalinpumpáló
oldalát, ráadásul olvasása közben még azzal sem kell fárasztanunk magunkat,
hogy vajon kik az igazi rémségek, hiszen a Warhammer az első pillanattól kezdve
egyértelművé teszi, hogy a Káosz hívei azok. Bárki, aki mást mond, utolsó eretnek.
De tényleg.
Röviden és tömören összefoglalva ez az a 3+1 (igazából 5+14, de ne vesszünk el a részletekben) könyv, amit szerintem érdemes lehet kézbe venni, ha valakinek bejöttek a Vaják regények, és nem tudja, mit olvasson utánuk. Persze azt fontos leszögezni, hogy ez a rövid lista igazából a teljesség igénye nélkül, full szubjektíven lett megalkotva, így biztos lemaradt róla egy csomó fontos cím. Ha esetleg eszetekbe jut ilyen, bátran ajánljátok a kommentek között, hátha valaki pont így talál rá a következő kedvenc olvasmányára.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése