Max Brooks kétségkívül napjaink legfontosabb és legsikeresebb dokumentaristája, aki először az emberiséget a kihalás szélére sodró 2006-os zombi apokalipszist mutatta be brutális hitelességgel, most pedig előállt a Washington államot térdre kényszerítő, 2020-as vulkánkitörés leghajmeresztőbb és legvéresebb sztorijával is. Avagy a World War Z szerzője 14 év után újabb kamu dokumentumregénnyel jelentkezett, ismét bebizonyítva, hogy nála jobban senki sem tud fiktív vérengzésekről hazudni 300-400 oldal terjedelemben.
És bár az Ösztönlények ugyanazt a stílust képviseli, mint amit
anno a World War Z is hozott, a hasonlóság itt nagyjából ki is merül a két könyv
között. Max Brooks ugyanis a zombikat ezúttal jetikre cserélte, a rengeteg
karakterrel és történetszállal operáló cselekmény helyére pedig egy jóval
fókuszáltabb sztorit rakott, amiben nem az egész emberiség küzd elkeseredetten
a túlélésért, csupán csak néhány gazdag környezetvédő próbálja elkerülni, hogy
majomeledel váljon belőle.
Az Ösztönlények története Washington állam vadonjába, a
Greenloop nevű zárt közösségbe kalauzol el minket. Ide költözik be a regény
elején főhősünk, Kate Holland, valamint férje, Dan, akik haldokló házasságukat
próbálják megmenteni ezzel a lépéssel. A kicsiny település elsőre több mint
idillikusnak tűnik: a szomszédok kedvesek és segítőkészek, a netkapcsolat gyors
és stabil, a környező erdő pedig kellemesen jetimentes. Mindez azonban egy
szempillantás alatt gyökeresen megváltozik, mikor az 55. oldal magasságában
kitör a Rainier-hegy, egész Washington államot hamuba és káoszba borítva.
A lávafolyam végül messze elkerüli Greenloopot, csakhogy a
környező utak így is megsemmisülnek, elvágva a lakókat a külvilágtól, és ha ez
nem lenne elég, a kitörés következtében Puyallup, Tacoma és Seattle is megy a
levesbe, így a katasztrófavédelemnek jobb dolga is van, mint néhány high-tech
hippi után kutatni a washingtoni vadonban. Talán mondani sem kell, hogy
Greenloop látszólag barátságos lakói az adott helyzetben két pillanat alatt
egymás torkának ugranak, elmérgesedő viszályuknak pedig csak akkor lesz vége,
mikor az erdőből előbukkan az első gyanúsan nagy (és meglehetősen éhes) majom…
Ha valaki olvasta a World War Z-t, az az Ösztönlények
felépítésén sem fog meglepődni, ugyanis ez a regény is egy sor
visszaemlékezésen keresztül mutatja be, pontosan mi történt Greenloopban,
miután elszabadult a Pokol. A fenti könyvvel ellentétben azonban ez a szöveg
nem több tucatnyi szereplővel dolgozik a világ minden tájáról, hanem leginkább
Kate Hollandra fókuszál. A cselekmény javát így a nő naplója teszi ki, az
E/1-es mesélést pedig csak néha szakítja meg egy-egy közbeszúrt interjúrészlet
vagy tudományos cikk. Ennek megfelelően az Ösztönlények sokkal személyesebb,
sokkal intimebb hangvételű, mint a World War Z volt, és bár hiányzik belőle az
utóbbira annyira jellemző nagyívű történetvezetés, ezt jól ellensúlyozza az
árnyaltabb karakterekkel és a komolyabb drámával.
Az Ösztönlények szereplői kivétel nélkül mély, hiteles és a
maguk módján könnyen megszerethető vagy meggyűlölhető arcok, akiket a szerző
hatalmas műgonddal épít fel az első fejezetekben, és akik épp emiatt gyakorlatilag
elviszik a hátukon az egész cselekményt. Elsőre persze mindegyikük nagyon
nyílt, nagyon kedves és nagyon környezetvédő figurának tűnik, azonban abban a
pillanatban, ahogy kitör a Rainier-hegy, és az égből alászálló hamu maga alá
temeti az idilli greenloopi életet, egyből megmutatkozik mindenkinek az igazi
arca. Ennek köszönhetően az Ösztönlények igazából jetik nélkül is tökéletesen
működne: az első száz oldalon például még egyetlen indokolatlan méretű lábnyom
sem kerül elő, de az egymásnak feszülő karakterek így is bőven elég drámát
generálnak ahhoz, hogy hajtsák előre a történetet. Akkor pedig, amikor a majmok
is beköszönnek, végleg elszabadulnak az indulatok, a cselekmény pedig meg sem
áll egészen a végső leszámolásig, ahol kiderül, hogy mindenki pontosan addig
környezet- meg állatbarát, amíg el nem kezdik kitekerni a nyakát.
Nem szabad továbbá megfeledkezni a karakterfejlődésről sem,
hiszen a legtöbb szereplő durván látványos utat jár be ezen a téren. Avagy úgy
is fogalmazhatnánk, hogy a katasztrófahelyzet nem csak az emberek árnyoldalát
hozza elő, és kifejezetten jó azt látni, ahogy az egyes karakterek legyűrik a
legnagyobb félelmeiket és hiányosságaikat, hogy szembe tudjanak szállni az
életüket veszélyeztető szörnyekkel. Ezen a téren talán Dan esete a legjobb példa,
aki egy életunt és kiégett munkanélküliből szép lassan a település mindenesévé
lép elő, gyönyörűen bemutatva, milyen hatalmas motivációt jelenthet bárkinek,
ha úgy érzi, hogy effektíve van célja a létezésének.
Akad azonban pár kevésbé acélos részlet is itt: érdemes
például megemlíteni a lábjegyzeteket, amikből valami indokolatlanul sok
található a regényben. Ezek között találni néhányat, ami tényleg hasznos vagy
érdekes információkkal szolgál, sok esetben viszont teljesen feleslegesnek
érződnek ezek a közbeékelt kommentárok, ugyanis vagy olyasmit magyaráznak, amit
a szövegkörnyezetből simán ki lehet következtetni, vagy olyasmit, ami jó
eséllyel a kutyát sem érdekel. Így a legtöbb lábjegyzet leginkább arra való,
hogy megakassza az olvasást, én pedig egy idő után teljesen ignoráltam is őket,
mindenkinek jobb lesz így alapon.
A második negatívum valószínűleg csak az én személyes fájdalmam,
de a magam részéről simán el tudtam volna viselni több interjúrészletet és
tudományos cikket is a könyvben. A cselekmény javát kitevő naplóbejegyzéseket
ugyanis remekül egészítik ki ezek a „bevágások”, így pár extra részlet például
a káoszba borult Seattle-ről vagy a jetik evolúciós hátteréről (igen, ezzel is
foglalkozik a regény) jól jött volna, mondjuk valahol középen, amikor azért leül
a sztori a nagy finálé előtt.
De a fenti két apróságot leszámítva egyetlen szavam se lehet az Ösztönlényekre. Max Brooks jött, látott és bebizonyította, hogy a nagyra nőtt majmokról pont olyan jó könyvet tud írni, mint a csoszogó hullákról. Épp ezért az Ösztönlények nyugodtan ajánlható bárkinek, akinek bejönnek a véresebb thrillerek, és aki nem bánja, hogy élete hátralévő részében nem tudja majd néhány alaposan kihegyezett bambuszkaró nélkül meglátogatni a majomházat az állatkertben …
Megjegyzések
Megjegyzés küldése