3+1 „komoly” sci-fi, ami akkor is tetszeni fog, ha nincs otthon hadronütköztetőd

 A „komoly” sci-fikkel szemben relatíve gyakori az az előítélet, hogy száraz, tudományos szövegek, amiket egy szűk célközönségen kívül igazából senki sem tud élvezni. Persze azt el kell ismerni, hogy a zsáner egy részére abszolút ráillenek ezek a sztereotípiák, de szerencsére olyan kötetek is akadnak itt, melyek aktuális kérdéseket boncolgatnak izgalmas, újszerű megközelítésből, párszor már-már tudományos alapossággal, de közben azért a szórakoztató irodalom kifejezés első feléről sem feledkeznek meg. Ezen könyvek közül próbáltam most összeírni néhányat, amik jó eséllyel akkor is tetszeni fognak, ha amúgy nem a szívetek csücske a „komoly” sci-fi, vagy csak nem akartok lemondani a szerethető karakterekről és az értelmezhető cselekményről a reálisan működő hiperhajtóművek kedvéért.

Adrian Tchaikovsky: Hadállat

Már a szörnyvadászos könyvekkel foglalkozó bejegyzésemben is említettem, hogy Tchaikovsky az utóbbi években az egyik kedvenc szerzőm lett, és hogy miért, azt a Hadállat is remekül bemutatja. A regény a közeljövőben játszódik, főszereplője pedig Rex, a kutyából létrehozott, korlátozott értelemmel bíró biomorf. Rex élete alapból nagyon egyszerű: oda megy, ahová a Gazdája szerint mennie kell, és megöli azokat, akiknek a Gazdája szerint meg kell halnia. Csakhogy ennek az idillikus állapotnak egy pillanat alatt vége szakad, mikor Gazdáját hadbíróság elé állítják, Rexnek pedig a harcmező helyett hirtelen a „civil” életben kell boldogulnia. De vajon mit tud csinálni egy fegyver, ha véget ér a háború, amiben használták? És úgy alapvetően milyen jogai vannak egy Rexhez hasonló, mesterségesen létrehozott lénynek?

Tchaikovsky regénye ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget, ráadásul gyors, feszes stílusban, ami egy pillanatra sem hagyja leülepedni a sztorit. Rex egy megdöbbentően szimpatikus és szerethető főhős, akivel szerintem még azok is tudnak majd azonosulni, akik véletlenül nem gépágyúval felfegyverzett óriáskutyák, és az is átérezhető, ahogy az egyszerű élethez szokott biomorf próbálja megtalálni a helyét egy olyan világban, ahol nem mindenkit lehet besorolni a célpont vagy a barát kategóriák egyikébe. Ami azonban igazán különlegessé teszi a Hadállatot, az Tchaikovsky kifejezetten optimista stílusa. Bár a regény témája vitathatatlanul komoly, mégis, az egész szöveget áthatja egyfajta pozitív világszemlélet, ami nagyon jól áll a Hadállatnak.

Továbbá, ha már itt tartunk, érdemes lehet még megemlíteni Az idő gyermekeit és A pusztulás gyermekeit is a szerzőtől, melyek ugyan kicsit vaskosabbak és lassabbak, de cserébe elképesztően részletesen mutatják be, hogyan lehet űrjáró civilizáció a pókokból vagy épp a polipokból, és apró bónuszként a Hadállatra jellemző pozitív életszemlélet is süt belőlük.

Brandon Hackett: Eldobható testek

Brandon Hackett legújabb regénye azt a remek kérdést járja körül, hogy vajon mi számít embernek. Az Eldobható Testek 2338-ban játszódik, mikor a Földet lakhatatlanná tette egy sor napkitörés, az emberiség pedig a Naprendszer külső felébe települt át a milliárdos vállalkozó Melvin Kadek vezetésével. Kadek ennek megfelelően egy valódi hős és az emberiség legnépszerűbb figurája, csak egy apróbb baj van vele: a legfrissebb bizonyítékok alapján ő maga okozta a Földet lakhatatlanná tevő napkitöréseket. Mikor pedig Vireni Orlando ügyésznő megpróbálja ezért letartóztatni, rövid úton elszabadul a Pokol, mely alapjaiban változtathatja meg az emberek életét és életmódját.

Az Eldobható Testek a Hadállathoz hasonlóan egy gyors tempót diktáló, pörgős és sokszor akciódús regény, ami azért így se fél időről-időre megállni, és olyan kérdéseket felvetni, mint hogy például embernek tekinthetők-e a mesterséges testekben élő digitalizált tudatok, vagy hogy meddig lehet elmenni az igazság vagy épp a nagyobb jó érdekében. A végeredmény pedig egy sodró lendületű kaland, ami valahogy mindig feljebb tudja tekerni a téteket vagy a tempót, és ami egy nagyon kellemes olvasmány lehet akkor is, ha amúgy nem rajongunk a „komoly” sci-fiért.

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Neal Stephenson könyve talán a legkevésbé könnyed ezen a listán, már csak azért is, mert a maga 854 oldalával és kemény borítójával gyakorlatilag falazóblokknak is elmehetne. Ne hagyjuk azonban, hogy a tekintélyes méret megfélemlítsen minket, a Seveneves ugyanis egy tök szórakoztató olvasmány tud lenni, bár azt azért el kell ismerni, hogy nem feltétlen csúszik olyan könnyen, mint a Hadállat vagy az Eldobható testek.

Maga a sztori ezúttal is a Föld elpusztulásával kezdődik, ami a sci-fi egy gyanúsan sokszor előkerülő témája, a cselekmény azonban ezúttal nem csak azt mutatja be, hogy mi történik ezután, hanem azt is, ahogy az emberek próbálnak menekülni a biztos pusztulás elől, gyakorlatilag a nulláról felépítve egy fullos űrállomást. Ennek hála pedig az egész regénynek van egy elég különös szerkezete, ahol az első párszáz oldal egy feszült, politizáló és drámázó hard sci-fi vonalat képvisel, az utolsó harmadban pedig kapunk egy bónusz sztorit arról, hogy a cselekmény után ötezer évvel mégis milyen nehézségekkel szembesülnek utódaink. És bár ez a koncepció abszolút érdekes, arra tényleg nem árt felkészülni, hogy a Seveneves egy nehezebb, és talán vontatottabb olvasmány, mint a listán szereplő előző két regény, így praktikusan azok után érdemes elővenni szerintem.

Ted Chiang: Érkezés és más novellák

Ted Chiang novelláskötete se nem regény, se nem 100%-ig sci-fi, de cserébe olyan jó, hogy egyszerűen nem lehet lehagyni erről a listáról. A szerző stílusára jellemző, hogy a legfurább, legmarginálisabb témákról is képes megdöbbentően érdekesen írni, és ezt a képességét a novelláiban is megcsillogtatja, legyen szó akár egy idegen nyelv visszafejtéséről, akár arról, hogy mi történne, ha eltörölnénk a fizikai szépség fogalmát.

És bár ezek a novellák általában elég komótos tempóban csordogálnak, ráadásul sokszor olyan témákat boncolgatnak, melyekhez az átlagembernek első pillantásra köze sincs, szerintem így is érdemes tenni velük egy próbát.  A szerző ugyanis olyan lelkesedéssel és alapossággal tud gyakorlatilag bármiről írni, hogy fél pillanat alatt beránt bárkit, onnantól kezdve pedig már mi is készségesen elhisszük, hogy a világ legizgalmasabb kérdése az, hogy az egy egyenlő-e a kettővel. Továbbá érdemes lehet megjegyezni, hogy Chiangnak megjelent egy másik kötete is 2019-ben Kilégzés és más novellák címen, szóval ha az Érkezés bejött, azt se hagyjátok ki!

Röviden és tömören összefoglalva ez az a 3+1 könyv, amit szerintem érdemes lehet kézbe venni, ha valaki szívesen megismerkedne a „komoly” sci-fik világával, de azért a szórakoztató irodalom szórakoztató részéről sem szeretne lemondani. Persze azt fontos leszögezni, hogy ez a rövid lista igazából a teljesség igénye nélkül, full szubjektíven lett megalkotva, így biztos lemaradt róla egy csomó fontos cím. Ha esetleg eszetekbe jut ilyen, bátran ajánljátok a kommentek között, hátha valaki pont így talál rá a következő kedvenc olvasmányára.